Cikkek
Endometriozis nyomán az autóimmun folyamatokig. Összefüggések 1 rész
Endometriozis. Én 2012 ben hallottam először erről, a nőgyógyászati vizsgálaton. Ugyanis sokat fájt a hasam úgy éreztem bármit eszem, puffadok, ödémásodom. Nem éreztem jól magam; hol pörögtem és rengeteget dolgoztam, hol pedig elesetnek éreztem magam.
Igaz akkoriban rengeteg nehézség jött az életemben, ami sok stresszel járt. Édesanyám mentális betegsége erősödött, és a kis húgomnál is elkezdődtek a folyamatok, /De ezekről később még részletesen írok, hogy a mentális betegségek miért is jöttek elő, és hogyan is függ össze genetikailag, és nálam miért endometiozis formában jött elő/
Elmentem orvosi körútra. Voltam belgyógyászaton, nem találtak semmit, azt mondták kicsit sok a savam, szedjek savlekötőt, endokrinológus a vérkép és ultrahang alapján azt mondta, minden rendben. A nőgyógyásznál az ultrahang mutatta ki a cisztát. Először antibiotikumot kaptam. Nem lett jobb. Még nagyobbra nőt. Akkor már kimondta, hogy ez endometriózis és azt javasolta, hogy akkor szedjek Visanne –t, ami egy dienogest hormon.
Így indultam el.
De mi is az az Endometriozis
Endometriózisról akkor beszélünk, ha a méh belső nyálkahártyája (endometrium) a méh üregén kívül is megjelenik, s mivel ugyanúgy követi a hormonálisan vezérelt menstruációs ciklus változásait, a különböző területeken felgyülemlő véres váladék változatos panaszokat okoz.
A betegség a termékeny korban levő nők 5-15 százalékának esetében fordul elő. Terméketlenség esetén 20-30 százalékban, fájdalmas menstruációs görcsök esetén 40-60 százalékban ez a probléma áll a háttérben.
A tünetek az elhelyezkedéstől függően igen változatosak, de közös jellemzőjük a bizonyos mértékig megfigyelhető ciklikusság. A petefészken kialakuló kór hozza létre az ún.
csokoládécisztákat, melyek véres, szervülő váladékkal teli tömlők, és fájdalmasságuk mellett
terméketlenséget is okozhatnak.
A kismedencei elváltozások fájdalmas közösüléssel, a méh izmos falába való terjedések pedig erős menzeszgörcsökkel járnak. Amennyiben a húgyhólyag is érintett, vizelési fájdalom, véres vizelet és alhasi fájdalom tapasztalható, míg a bélrendszer beszűrése esetén székrekedés, ciklikus hasi fájdalom, fájdalmas székelési ingerek és véres széklet jelentkezhetnek.
A leggyakrabban javasolt kezelési mód a laparoscopos sebészeti beavatkozás. Amennyiben csupán a fájdalomcsillapítás a cél (idősebb életkor, lezárt családtervezés), javasolható a gyógyszeres kezelés, melynek célja hormonális úton elsorvasztatni a kialakult nyálkahártya-szigeteket. Hangsúlyozandó, hogy ez csupán tüneti terápia, nem szünteti meg az alapproblémát, s így a meddőség kezelésére sem alkalmas.
Az endometriózis kiváltó okai A kialakulásának oka egyelőre ismeretlen, de számos tényező kiválthatja a betegség aktiválódását:
- gyógyszeres és fájdalomcsillapító kezelések,
- gyógynövények folyamatos fogyasztása,
- állandó, alacsony szintű gyulladások a szervezetben,
- mozgásszegény életmód,
- krónikus stressz,
- helytelen és hektikus táplálkozási szokások,
- alhasi trauma (extrém mozgás, baleset vagy műtét által kiváltott hasi stressz).
1. Egy elmélet szerint az endometrium (méhnyálkahártya) sejteket tartalmazó menstruációs vér visszafele áramlik, és a petevezetéken keresztül kijut a hasüregbe, ahol aztán megtapad, és növekedésnek indul.
2. Egy másik elmélet szerint a véráram szállít endometriális sejteket a test egyéb területeire.
3. Egy harmadik elmélet szerint genetikai hajlam fokozhatja a betegség kialakulását. Mindezek mellett egy rendellenes, elégtelenül működő immunrendszer szintén segítheti a kórkép kialakulását. – esetemben ez vagy az alábbi indította el, de ezt a vonalat kibontjuk
Más kutatók elképzelései szerint a hasüregben található bizonyos sejtek megőrzik képességüket mellyel endometriális sejtté tudnak alakulni. Ezek olyan jellegű sejtek, amik embrionális korban lehetővé tették a méh kialakulását. Feltételezések szerint a genetikai, vagy környezeti hatások rákényszerítik ezeket a sejteket, arra hogy a méhen kívül endometriális
szövetté alakuljanak át.
Én végig csináltam az orvosi utasításokat. Úgy gondoltam egészségesen étkezem, ettem joghurtot a reklámokból jól ismert Bifidus essensis, teljeskiőrlésű zsemlét, szívbarát margarint, sovány sonkát, natúr csirkét, főzelékeket. /tehát csupa adalékanyagokat amiket most már tudok, de akkoriban még nem/ Sportoltam aerobik edzéseket tartottam, még is rosszabbul lettem. /még több terhelés/ Akkor döntöttem, úgy, hogy jobban a mélyére ások. Hogyan is működik a szervezetünk, milyen összefüggések vannak.
Elejében csak autodidaktamódon különböző fórumokra előadásokra jártam, hogy megértsem a szervezetünkben lejátszódó biokémiai folyamatokat. Utána beiratkoztam a MCEC: Funkcionális táplálkozási tanácsadó képzésre. Az első lépcsőfokán már túl vagyok, de a tanulásnak még nincs vége. Ugyanis az emberi szervezet metabolikus folyamatainak felborulása függ a gondolatainktól, életkörülményeitől, közvetlen környezetünk munkahelyi és családi közeg behatásaitól, táplálkozásunktól, egyszóval hogy megértsük hogyan működünk és mit hol rontunk el ahhoz holisztikusan kell gondolkodnunk. Ezért is tanulok még a HKO és a pszicho –neuro –immunológiai területén.
Jelenleg kozmetikus és arcdiagnosztaként dolgozom a PROFESSZŐR cégnél. A munkám során egyre többen jönnek hozzám hormonális problémával. És egyre fiatalabbak. Ezért is szerettem volna létrehozni, egy olyan programot, - ami most már megvalósult a FOUR P FOR YOU - ahova olyan orvosokat, gyógyszerészeket, természetgyógyászok, egészségügyben dogozók és sportolók, edzők csatlakoznak, akik felismerték, hogy ma ahhoz, hogy meg tudjuk állítani az autóimmun betegségek terjedését össze kell fogni és egy egészségtudatosabb szemléletet kell megismertetni az emberekkel. A probléma gyökerét kell megtalálni. Ehhez egy programot hoztunk létre, mely tanulható.
Előadásainkon, különböző betegségeken keresztül, fogjuk levezetni a kialakulásuk okát, hátterét. Szeretnénk egy képzést is indítani, azoknak, aki úgy érzik a hivatásuk az egészségtudatosság, prevenció hirdetése. Preventológus. Erről hamarosan olvashattok.
Most az én példámon keresztül szeretném levezetni, hogy hogyan hoztam létre a saját betegségemet, a test, lélek és szellem összefüggéségében, talán sikerül több emberen ezáltal segíteni, vagy legalább gondolatot elindítani, hogy miért fontos ma a tudatos táplálkozás, pozitív életszemlélet.
Az első tünetem, - amiről a bevezetésben már írtam - ami miatt az orvoshoz mentem, ugye a hasi panasz. Sok volt a gyomorsavam.
Igen. A sok rohanás, munka, suli, család, rendszertelen evés, bekapok egy joghurtot egy kis kiflivel, vagy egy teljekiőrlésű zsemle light margarinnal sovány pulykasonkával, retek, sali egy kis sajt, és rohanás tovább. – hogy ezek mit okoztak azt folyamatosan fogom kibontogatni témánként.
Tehát hogy ne fájjon a hasam, kaptam savlekötőt.
A gyomorsav feladata nemcsak az elfogyasztott ételek megemésztésének segítése (a fehérjebontó pepszin nevű enzim aktiválásával), hanem komoly szerepe van a szervezet önvédelmi mechanizmusaiban is. A sósav ugyanis rengeteg olyan kórokozó csírát (baktériumot, vírust, gombát, parazitát…) képes megsemmisíteni, melyek a táplálékokkal jutnak be, és a tápanyagokkal a vérbe is „be akarnak surranni”. Akik tehát tartósan savlekötőket illetve savtermelést gátló szereket szednek, azoknál a gyomor-bélrendszer, de indirekt akár az egész szervezet is sokkal fogékonyabb a fertőzésekre és gyulladásokra.
Ugyanis ha megkérdezzük az utca emberét, hogy mi okozza a gyomorégést, akkor ezt fogja válaszolni: "A túl sok gyomorsav." A reklámok többsége is ezt sugallja. Biztos láttak már savlekötő gyógyszert kínáló TV és magazin reklámokat. De ezzel a teóriával van egy óriási probléma: a gyomorégés és a GERD előfordulása az életkor előrehaladtával nő, míg a gyomorsav szint általában csökken.
Ha a gyomorégést a túl sok gyomorsav okozná, akkor nem az idősek, hanem a tinédzserek kapkodnák befelé a savlekötő gyógyszer. Azonban ennek pont az ellenkezőjét tapasztaljuk.
Dr. Jonathan Wright, a Washington állambeli Tahoma Klinika orvosa szerint, valójában amikor gyomorégésben és GRED-ben szenvedő páciensek gyomorsav szintjét megmérik, akkor azt találják, hogy az majdnem mindig alacsony, és nem magas.Normál pH 2.5, de ez az érték el megy lúgos irányba.
Az általános tudományos elmélet szerint a GERD-t a nyelőcső alsó végét és a gyomrot elválasztó simaizomból álló alsó nyelőcső zárógyűrű, más néven cardia működési zavara okozza.
Ez a záróizom normális esetben szélesre nyílik, hogy a lenyelt étel és ital könnyen átjuthasson a gyomorba. A büfögésen kívül, ez az egyetlen eset, amikor a cardiának nyitva kell lennie.
Ami miatt a záró gyűrű sérül az a gyors kapkodva evés, a hírtelen megterhelt gyomorral való hajlongás. A túlzottan sok száraz étel, kevés élő étel fogyasztása következtében a gyomorsavunk pH ja lecsökken.
Az alacsony gyomorsav szint következménye a szénhidrátok elégtelen emésztése
A gyomorsav segíti a szénhidrátok emésztését és felszívódását azáltal, hogy stimulálja a hasnyálmirigy enzimek kibocsátását a vékonybélbe. Ha a gyomor ph-ja túl magas, (az elégtelen gyomorsav miatt), a hasnyálmirigy enzimek nem választódnak ki a vékonybélbe, és a szénhidrátok lebontása nem lesz teljes.
Baktérium túlszaporodás + elégtelen szénhidrát = GÁZ!
Ugyan a mikrobák képesek metabolizálni a fehérjéket, sőt a zsírokat is, ideális energia forrásuk a szénhidrátok. Az elégtelenül emésztett szénhidrátok erjedése gázokat termel. A gáz megnöveli a hasüregen belüli nyomást, ez pedig a savas reflux és a GERD kiváltó oka.
Amikor a gyomorsav szint elégséges és kevés az elfogyasztott szénhidrát mennyisége, akkor a szénhidrátok rendesen lebomlanak glukózzá, és gyorsan felszívódnak a vékonybélbe, mielőtt a mikrobák megerjesztenék őket. De ha a gyomorsav szint túl alacsony és/vagy túlzott a szénhidrát fogyasztás, egy részük kimarad a felszívódásból és a bélrendszeri mikrobák erjeszteni kezdik.
A Clsotridium difficile nevű kórokozó által kiváltott fertőzések jelentősen megsokszorozódnak. Ez egy Gram pozitív festődésű anaerob baktérium, mely a kórházakban a leggyakoribb fertőzést kiváltó csírák egyike. Egészséges bélrendszerben is előfordul nagyon kis mennyiségben, de ha a normális baktériumflóra kiegyensúlyozott és rendben van, akkor nem okoz panaszt. Ha azonban egy fertőzést követően, antibiotikumokra - amit ugye szedtem a cisztára, az így is meggyöngüld bélrendszeremre, hormonkezelésre pl: /Visanne/ vagy egyéb külső hatásra /tartósítószerek, ízfokozók – amit ettem kifli, joghurt, felvágott, margarin/ a normál flóra károsodik, akkor a Clostridium-telepek száma radikálisan képes megnőni, és az általuk kibocsátott baktériumtoxinok mennyisége is megugrik. Ettől súlyos – akár életet veszélyeztető – hasmenés is kialakulhat.
dr. Edith Lederman kutatásai során még a Salmonella, a Campylobacter-bakterium, a Listeria, a vibrionok (pl. Cholera), de a gombák is sokkal könnyebben megtelepszenek azoknál, akik savlekötő és savtermelést gátló szereket szednek, sőt könnyebben ki van téve a szervezet a vírusok /vírusok jelentőségéről a következő részben térek ki részletessen/ aktiválódásának, hiszen nincs elegendő sav a gyomorban, ami elpusztíthatná az élősködőket amik bekerülnek az étellel, itallal az immunrendszer ezzel gyöngül.
Jó tudni:
- A protonpumpa-gátlók 3 hónapnál tovább történő szedése függőséget, és elhagyása erősen megsokszorozódó savtermelést vált ki.
- a protonpumpa-gátlók leggyakoribb mellékhatásai: májelégtelenség, izomgyengeség, kiütések, fényérzékenység, izzadás, látászavarok, hajhullás, hasmenés, székrekedés, fejfájás, szédülés, ízületi fájdalom lehetnek.
- A H2-blokkolók tartós szedésekor mellékhatásként hasmenés vagy székrekedés, magas testhőmérséklet, ízületi fájdalom, depresszív hangulatváltozás, mellmegnagyobbodás. jelentkezhet
Így létrejön a bélrendszerben a „intesztinális autointoxikációnak” ami szabad fordításban annyit tesz: „önmérgezés a beleken keresztül”. A bélnyálkahártya funkciójának zavaráról van szó. Ez a gát választja el a béltartalmat a testünktől. Ha az áteresztőképessége fokozódik, nem kívánatos anyagok, például étrendi allergének és baktériumok lépnek át rajta és jutnak a nyirokrendszerbe.
A nyálkahártyasejtek fehérjehidakkal illeszkednek egymáshoz. Ha egy immunrendszeri sejt át akar jutni a nyálkahártyán, ezek a fehérjehidak megnyílnak és átengedik. Ezt követően a fehérjehidak ismét szorosan zárnak, és a nyálkahártya védelmi funkciója helyreáll. E hidak kialakításához a nyálkahártyasejtek sok energiát használnak fel, például a káros anyagok kiválasztásához (méregtelenítés). Ha e sejtek energiaellátása elégtelen, a fehérjehidak fellazulnak, és a belek nyálkahártyájának áteresztőképessége fokozódik. A hibás szabályozás következtében a normális folyamat működési zavarrá alakul. Bár klasszikus orvosi értelemben ez még nem betegség, ám a „lyukas bél” hatására más szervi funkciók szenvedhetnek zavart, aminek talaján „valódi” betegség is kialakulhat.
A kapkodó, gyors evés, az elégtelen rágás is kedvez a lyukas bél szindróma kialakulásának
Számos ok válthat ki lyukas bél szindrómát, főképp azok, amelyek a bélnyálkahártya energiaellátásának romlásával járnak: például ha valaki sokáig ágyban fekvő beteg, továbbá a műtétek, az alkohol és nikotinfüggőség, a lelki terhelés, a nehézfémek (higany, ólom, arzén, kadmium) és más mérgező anyagok. Általában egyszerre több kóroki tényező áll fenn, amelyek részben erősítik egymást. A gyors, kapkodó evés, az elégtelen rágás, az egyoldalú táplálkozás, illetve a túl nagy ételadagok szintén kialakíthatják a lyukas bél szindrómát.
Az irritált bélnyálkahártya – az inger természetétől függően – mindig azonos minta szerint reagál: feloldódnak a sejtek közötti fehérjehidak. Ez a reakció visszafordítható, ha a kiváltó okokat sikerül megszüntetni. Itt van nagy szerepe a Funkcionális táplálkozásnak.
A lokális működési zavar az egész szervezetet megterheli
A belekben jelentkező következmény a bélnyálkahártya miliőjének károsodása, ami miatt csökkenhet a tápanyagok felszívódása, s hatására kialakulhat például csontritkulás, kimerültség és gyengeség. Egyre gyakoribbá válhatnak az élelmiszer-intoleranciák, például a tejcukorral, a gyümölcscukorral és a gluténnal szembeni érzékenység. Végül kialakulhatnak valódi élelmiszer-allergiák és elkezdődik egy tartós gyulladás a szervezetben – lásd feljebb az endometriózis kialakulásának okai között. – tartós gyulladás – rossz emésztési folyamat – enzim hiányok – pH eltolódás – felszívódási problémák - mikro, makro tápanyag hiányok - immunrendszer meggyengül - autóimmun folyamatok elkezdődnek.
Az élelmiszer-intoleranciák oka
Az immunrendszernek számos, a táplálkozásból származó anyaggal kell megküzdenie, amelyek közül némelyekkel szemben antitesteket kezd termelni. Ha ez a folyamat kialakult, akkor a következő alkalommal, amikor az adott táplálékot elfogyasztjuk, a bélnyálkahártya és az immunrendszer reagálni fog. Kialakul az élelmiszer-intolerancia, vagy rosszabb esetben az élelmiszer-allergia. Az immunrendszer aktivitása csak akkor normalizálódik, és az intolerancia, illetve az allergia tünetei csak akkor enyhülnek, ha sikerül ismét helyreállítani a bélnyálkahártya eredeti védelmi funkcióját.
A belekből a nyálkahártyán átszivárgó béltartalmat a nyirokrendszer különböző méregtelenítő, szűrőállomásai semlegesítik. Ha azonban a beáramlás folyamatos, egy idő egy idő után ezek a méregtelenítő állomások felmondják a szolgálatot. Tipikusnak számít a nyirokpangás a bél „gyökerénél”, azaz ott, ahol a belek a hashártya háti oldalán rögzülnek.
Ha a hasi nyirokszervek nem birkóznak meg a szűrés feladatával, először a vérkeringés, majd a kötőszövetek igyekeznek elfogni a belekből származó „illetéktelen” anyagokat. A kötőszövetek molekuláris szűrőrendszere „elsalakosodik”, finom pórusai eltömődnek. A kötőszövetek által ellátott sejtek nem jutnak elegendő tápanyaghoz, és savas kémhatású anyagcsere-végtermékeiktől sem képesek megszabadulni. E savas miliő semlegesítése érdekében az immunrendszer sejtjei a vérből és a nyirok rendszerből ide vándorolnak. A test ennek hatására fogékonyabbá válik a fertőzésekkel szemben. A méregtelenítés rengeteg energiát emészt fel, ennek megfelelően az érintettek jellemzően fáradtak és levertek.
A zavart bélflóra hatására fogékonyabbá válunk a fertőzésekre – következő kiváltó tényező az endometriozis kialakulására, de ez igaz más autóimmun folyamatokra is. Itt bejátszik még az örökölt hajlam. Mindig az a szerv betegszik meg mely genetikailag hajlamként a leggyengébb a szervezeten belül.
A kórosan áteresztővé vált bélnyálkahártya hatással van a bélflórára is, amely javarészt érzékenyen reagál az oxigénre. Az oldott oxigén például a bélnyálkahártya érhálózatából áthatol a nyálkahártyán, bejut a bélbe, elpusztítva a hasznos bélbaktériumokat. A nyálkahártya gyulladásos folyamatai során is jut oxigén, illetve nitrogén- és oxigéntartalmú szabad gyök a belek belsejébe, amelyek aztán károsítják a fontos bélbaktériumokat. Ennek következtében elszaporodnak az aerob coli baktériumok, hogy részben helyreállítsák az oxigénben szegény miliőt a belekben. A zavart összetételű, legyengült bélflóra nem képes tovább ellenállni a potenciális kórokozók támadásának, például a candidagombáknak, a Staphylococcusoknak (gennykeltő baktériumok) és a penészgombáknak. Ezek a csírák további problémák forrásává válhatnak, például fertőzésekhez vezetnek a belektől távoli testrészeken vagy migrént okoznak.
A bélflóra egyensúlyának felborulása (diszbiózis) általában az összetett cukrok (pl. pektin) anyagcseréjét, illetve lebontását (kisebb molekulájú ecet-, proprion- és vajsavvá) is megzavarja. Ezek az ún. rövid láncú zsírsavak számos biokémiai folyamat lebonyolításához szükségesek, fontos szerepet játszanak például izmaink, agyunk és a vastagbél nyálkahártyájának energiaellátásában. A proprionsav a zsíranyagcserét szabályozza. Keletkezésének, anyagcseréjének zavara kedvezhet például a metabolikus szindróma kialakulásának. A vajsav többek között az immunrendszer és a gyulladásos folyamatok vezérlésében játszik fontos szerepet.
A vizsgálatok azt mutatják, hogy az endometriózis felborult metabolikusi folyamatok összessége, általában inzulin-rezisztensek is, a belső szervek körüli, úgynevezett viszcerális (azaz zsigeri) “zsírpárnák” vannak jelen, magas a szervezet gyulladásszintje.
Ezeket mind érdemes vizsgálni (a vékony testalkatra vonatkozóan 0 és 90 perces inzulin-szint, IL-6, CRP, CA-125, …). Erős allergiák, ekcéma, asztma, illetve más gyulladásos természetű vagy autoimmun kihívások (Hashimoto, SLE, bélbetegségek, Sjörgen, Vitiligo, stb) ugyancsak együtt járhatnak ezzel a meglehetősen gyakori (bár sokszor nem felismert) kihívással.
Számos olyan tényező van kifejezetten táplálkozás szempontjából, melyek növelik a kockázatot az endometriózis kialakulásában:
1. A vörös húsok “olaszosan” (azaz tésztával, kenyérrel, édességekkel) történő fogyasztása egy valós kockázati tényező. A fentiekben leírt meggyengült gyomorsav tartalom miatt. A gyenge gyomorsav nem képes megfelelően feldolgozni az állati fehérjét, kevés a sav pH.
Érdekesség: Én 2 évig Olaszországban éltem, és utána még volt, hogy nyarakat kint dolgoztam. Az olaszoknál feltűnően sokat ma az autóimmun betegség, egyesek szerint azért, mert a gluténtartalmú gabonák fogyasztása igen komoly faktor ebben az egészségügyi kihívásban (is). Nos, a gabona vöröshússal mindenképp kerülendő.
2. Mindemellett a gyulladási folyamatok mérséklésére a hosszúláncú és telítetlen, azaz az omega-3 zsírok fogyasztása JELENTŐSEN csökkenti a kockázatokat az endometriózis esetében. A legpozitívabb kutatások mind állati eredetű omega-3 forrásokról szólnak, azaz omega-3-as tojás sárgája, zsíros tengeri halak, puhatestűek, stb…
Apropó állati eredetű zsírforrások és endometriózis: a vegán étkezéssel kapcsolatban egyelőre még semmilyen formában nem sikerült bebizonyítani, hogy védene az endometriózissal szemben, sőt (!): a gyerekkorban elkezdett ilyen étkezés kifejezett kockázati tényező is lehet ebben a csoportban. Mivel az endometriozisnál egy meggyengült metabolikusi folyamat van tehát aminosavak hiánya kialakulhat – és ha gyermek korban nem fogyasztanak állati fehérjét, akkor bizonyos hormonok megfelelő működéséhez szükséges aminosavak hiánya léphet fel.
Pl.: hogy most csak egyet említsek Arginin:
Nem esszenciális aminosav, de az agyalapi mirigy / hipofízis (hypophysis) az agy alapján található nagyon fontos belső elválasztású mirigyünk/ maximális működéséhez nagy szükség van rá. A férfiak több arginint igényelnek, mert az ondó 80%-a is ebből áll. Hatásai közé sorolhatjuk, hogy növeli az immunreakciókat és a spermiumok számát. Segít a zsírsavak lebontásában és elősegíti a sebgyógyulást. Az agyalapi ,mirigy növekedéshormonjának termelését serkenti. Gyermek korban ezért is fontos állati fehérjeként bevinni. Felnőtt korában már növényi fehérje ként is bevihető.
Ha egészségesek vagyunk, akkor a testünk elegendő L-arginint képes előállítani a megfelelő metabolikus működéshez, viszont ha betegségben szenvedünk, akkor extra mennyiségű L-argininre lehet szükségünk, amelyek az élelmiszerek útját, illetve a különböző kiegészítők segítségével vihetünk be a szervezetünkbe. Egy 2009-es tanulmányból kiderül, hogy az L-arginin legjobb forrása a fehérje tartalmú ételek.
L-arginin képes javítani a pangásos szívelégtelenséggel összefüggő tüneteket is. Ezenfelül ez az anyag képes csökkenteni a pangásos szívelégtelenséget. Egy 2010-ben publikált tanulmány pedig bebizonyította, hogy az Larginin hatékonyan csökkenti a vérnyomást.
Forrásai:
- állati eredetű: házi csirkét, pulykát, illetve egyéb tejtermékeket nem tejet. A legjobb választás a tenger gyümölcsei lehetnek, a tonhal, a lazac, a laposhal, a pisztráng.
- növényi eredetű: tökmag, a szezámmag, a mogyoró, a dió. Ezenfelül az édes paprikából, a hínárból, a spirulina algából is nagy koncentrációban tudjuk bevinni az L-arginint. Továbbá fontos forrásai még a quinoa, a zab, a búzacsír, a rizs, chia-mag.
A felborult metabolikus folyamatoknál mindig enzim és aminósav hiányok is vannak. Ezért is fontos, hogy odafigyeljünk az étkezéseinkre. A felgyorsult életünkben, egyre kevesebb élő ételt eszünk. Csak feldolgozott tartósítószerekkel, ízfokozókkal ellátott termékek vannak zömével a polcokon, és mikor leemeljük már nem is gondolkodunk el azon, hogy elolvassuk miből is van. Mit is adok a szervezetemnek.
Amint hiányzik egy aminosav a szervezetből, ez érinti az összes fehérje működését. Aminosav tartós hiánya negatív következményekkel van a szervezetre, s ez által az egészségre. A leggyakoribb következmény fertőzésekre való fogékonyság, teljesítménycsökkenés, izületi panaszok vagy az izomzat leépülése lehet. Sok egészségügyi panasz, melyek a civilizációs betegségekhez tartoznak, mint pl. hormonproblémák, az elhízás vagy a cukorbetegség is lehet következménye az anyagcsere zavarának, és ezek visszavezethetők az aminosav hiányára.
Annak tesztelésére, hogy fennáll-e aminosav-hiány, az orvos aminosav-elemzést végezhet, mely megadja a szervezet jelenlegi aminosav-koncentrációját. Ez fontos lenne, mielőtt bármilyen gyógyszert elkezdünk.
Egyébként nemcsak az aminosav-hiány, hanem annak túladagolása is árthat az egészségnek. Amennyiben az aminosavakat hosszabb időn át magas koncentrációban adagoljuk a szervezetnek, ez máj, és/vagy vesekárosodáshoz vezethet. Ezt könnyen elérhetjük a ma divatos fogyókúrás táplálék-kiegészítőkkel, aminosavak használatával.
Az élelmiszerek nemcsak az éhségérzet csökkentését szolgálják, hanem az életfontosságú esszenciális aminosavakat is szállítják a szervezetnek. Ezért az élelmiszerválaszték döntő fontosságú abban, hogy valóban minden szükséges aminosavat megkapjon a szervezet.
És itt mondom el, hogy nálam gyermekkorban kialakult már az enzim és aminosav hiány.
Édesanyám nem tudott szoptatni. Így tápszert kaptam.
Az anyatej emésztést segítő enzimeket is tartalmaz, ennek is köszönhető, hogy a lehető legkönnyebben és legtökéletesebben hasznosítható táplálék a gyermek számára. Ezért is fontos a szoptatás.
Ha kaptam is más anyatejet, akkor rendszeresen fájt a hasam.
A rendszeres hasfájás hátterében gyakran az áll, hogy a kisbaba nehezen emészti az anyatejben található laktózt, mert a tejcukor (laktóz) mennyiségéhez képest még kevés a bélrendszerében a tejcukorbontó enzim. Az emésztetlen laktóz a vastagbélbe jutva vizet vesz fel, és a baktériumok gázképződés mellett bontani kezdik. A puffadás mellett a kirobbanó zöldes széklet a jellemző.
Az iskolába sporttagozatra járattak, ott rengeteg tejterméket kaptunk, ami szintén megviselt, mivel nem tudtam rendesen megemészteni.
- A tejfehérje (a kazein) az egyik legnehezebben emészthető fehérje. Olyan lassan bomlik le, hogy pl. bútoripari ragasztót is készítenek kazeinből. Sokaknak órákig erjed a beleiben.
- A túlzott fehérje fogyasztás és az ennek következtében a belekben történő erjedés áteresztővé teszi a bélfalakat és kialakul az un. áteresztő bél szindróma – (ahogy azt már a előbbiekben említettem) Normál körülmények között a táplálékkal elfogyasztott fehérjéket és hormonokat le kellene bontanunk, vagy a felesleget kiüríteni, de az áteresztő bél miatt az ételben levő hormonok akadálytalanul juthatnak a véráramba. Az állati hormonok tökéletesen működőképesek az emberi szervezetben is.
Mit tartalmaz a modern tej?
Növekedést serkentő hormont, tejhozamnövelő (szoptatós) hormont, egyéb női nemi hormonokat, növényvédő szereket (a takarmányból), antibiotikumokat, gennykeltő baktériumokat.
Mit okozhatnak a tejtermékekben levő hormonok a nőknél:
- Petefészek ciszta: a tejben levő plusz ösztrogén többszörös peteérést indíthat be. Ha a felesleges petesejtek nem tudnak felszívódni, gyulladásos góc, majd ciszta képződhet belőlük.
- Mióma: gyakorlatilag egy jóindulatú sejtburjánzás, helyi gyulladás következménye. A tej viszont növekedést serkentő hatású, hiszen erre találta ki a Természet, fokozza a sejtburjánzást.
- Fogantatási zavarok: a prolaktin (mint szoptatós hormon) gátolhatja a peteérést, gátolja a méhnyálkahártya megfelelő megvastagodását. A "szoptatási idő" alatt minimális az esély a fogamzásra.
- Korai menopauza: a tejjel bevitt plusz ösztrogén miatt hamarabb csökkenhet a saját hormontermelés.
- Ösztrogén dominancia / progeszteron hiány (hőhullám)
- Rendszertelen ciklus,
- köztes vérzés,
- pre menstruciós szindróma (PMS),
- fájdalmas menstruáció: a tejtermékekben levő hormonok felboríthatják a normális hormonműködést.
- Hormonális daganatok: a tej növekedést serkentő hatású, fokozhatja a sejtburjánzást is.
A levezetett folyamatokon remélem jól látszik, hogy az endometriózis, de lehet ez egy bármilyen autóimmun betegség kialakulásában mennyire fontos az, hogy milyen enzim és aminosavháztarással születünk és, hogy milyen metilációs génhibát hozunk magunkkal.
Ahogy az elején is írtam egy ember test lélek szellem.
A génjeink és a sejtjeink információkat is tárolnak. A magzat az anyaméhben átveszi azokat a rezgéseket, amit az anya át él.
Az endometriozis lelki háttérben a nők önmaguk nőként való elfogadásának sérülése, illetve a másik nemmel való feszült viszony áll.
Mivel az én példámon keresztül vezetem le, hogy hogyan idézzük elő magunkban a betegséget, így elmondom, hogy édesanyám mindig gátlásokkal volt teli. Nem volt elégedett önmagával. Ez kihatott egész életére is. Apukámmal való kapcsolata is mindig feszült volt.
Én mint szerelem gyerek jöttem a világra. Nem voltam tervezett. Gyermekként ebben a feszültséggel teli légkörben nőttem fel, ahol mindig én is úgy éreztem, hogy mint kislány nem vagyok elég jó, szép, vagy okos. Az iskolában is mindig csúfoltak, szégyenlős voltam és visszahúzódó.
Ami átsegített ezen az a sport szeretete. Ahogy nőttem az lett a célom, hogy megmutassam a világnak, hogy igen is minden rajunt múlik. Ha szebbnek akarjuk látni a környezetünket magunkat kell elfogadni és szeretet kell kisugározni.
Amikor vissza zuhantam és a betegségem előjött az pont az volt, amikor egy párkapcsolati problémában újra elveszítettem magam.
Az Ayurvéda szerint:
A méreganyagok elszaporodásának oka az lehet, ha a szervezetben megnövekszik a Kapha dosha (víz és föld elem), mely nehézkességénél fogva többletanyagokkal terheli meg a szervezetet. A Vata dosha csökkenése pedig szűkülést eredményez, így a szervezetben keletkező haszontalan anyagok ennek következtében korlátozva vannak kiáramlásukban. A többletanyagokat egy esetleges gyengén működő tűzelem, azaz a Pitta dosha nem képes elégetni, ezért azok bennrekednek a szervezetben.
Az endometriózis oka az Ayurvéda szerint:
- Mentális stressz, az idegrendszer terhelt működése, kiegyensúlyozatlanság a mindennapokban
- A napi rutin felborulása vagy hiánya
- Gyenge emésztés és anyagcsere
- Salakanyagok felhalmozódása a sejtekben és a szövetekben, melyek csökkentik a keringési rendszer hatékonyságát, ezáltal különböző csomókat, felépüléseket okozva
- Tehát ahhoz, hogy egy megfelelő terápiát el tudjunk kezdeni és a szervezetnek helyre tudjuk állítani a metabolikusi folyamatait mind a 3 pilléren kell gyógyítani.
A FOUR P FOR YOU –t ezért hoztam létre. Szeretnék irányt mutatni az embereknek, hogy nem szabad beletörődni a betegségbe, minden betegség egy információ arról, hogy milyen úton járok. Min kell változtatnom. És ennek felismerésében és a helyes irány megmutatásában tudunk segíteni.
A FOUR P FOR YOU - egy Preventív Program
Melynek lényege:
- Holisztikus: A szervezetet egységes egésznek tekinti
- Élettanra épül:
- Orvosi élettanon és kórélettanon alapul
- Psziché és a test egymásra hatását hangsúlyozza
- Epigenetika: gének és a környezet egymásra hatását figyelembe veszi
- Ok-okozati összefüggéseket keres:
- Nem tünetspecifikus
- Idegrendszer-hormonrendszer-anyagcsere-immunrendszer
- érzelmek összefüggéseit elemzi.
A következő rész a meggyengült immunrendszer és a vírusok megjelenése és annak hatásai a szervezetünkre.
Forrás: Why Stomach Acid is Good For You (Miért jó a gyomorsav?) Christine Gorman, Alice Park and Kristina Dell:The Fires Within
2019.04.01.