Cikkek
A fejlett világban a depresszió lett a munkahelyi hiányzások egyik vezető oka, egyre többen égnek ki, az antidepresszánsok fogyasztása pedig meredeken emelkedik.
A mentális betegségek cool dologként való ábrázolásának a közösségi médiában növekvő közegészségügyi kockázata van. A rossz közérzet már népbetegség, az emberek jelentős része ezzel pózol a Facebookon, Instagramon, Twitteren, Tumblren, stb.
Az Instagramon 12 millió posztot dob fel, köztük fekete-fehér fotókat, síró rajzfilmfigurákat, és szép, fiatal, fáradtan dohányzó lányokat meg tetovált, kigyúrt, szomorú fiúkat olyan képaláírásokkal, hogy „segítség” meg „el akarok menni messzire… örökre”.
A mentális betegségek romanticizálásának már nevet is adtak, ez a „gyönyörű szenvedés”.
Az elmúlt 10 évben 71 százalékkal nőtt a mentális zavarral diagnosztizált 18-25 évesek aránya, a mentális betegségek átélésének hamis ábrázolása még tovább veszélyeztetheti a fiatalok amúgy is törékeny közérzetét.
Ahhoz, hogy megértsük a depressziót és más pszichiátriai rendellenességeket, először is észre kell vennünk a betegeket. Ahogy viszont a közegészségügyi krízis nő, és divatos lett a depresszióval meg a szorongással definiálni magunkat, ma még fontosabb lenne észrevenni az igazán súlyos eseteket. A mentális betegségek valós hajlam felismerésére lenne szükség, nem pedig a popkulturálisan elfogadott és jóváhagyott értelmezésekre. Egyetlen valósághű betegségábrázolás sokkal hasznosabb, mint a több ezer szomorú, kép.
A kishúgom egy életvidám gyönyörű lány volt. Az 5. emeletről való kiugrás megállítható lett volna, ha tudtam volna, azt amit ma tudok, és ezért szeretném, ha minél több emberhez eljutna a FOUR P FOR YOU MELIDA PROGRAM!
Az előző részben olvashattatok a sejten belüli anyagcsere fontosságáról.
Tehát kritikus kérdés a ROS élettani következményeinek molekuláris biológiai szintű megismerése, a szöveti károsodások pontos mechanizmusának feltárása.
A szabadgyökök és más oxidánsok az emberi anyagcsere normális termékei és csak akkor válnak ártalmassá, ha feleslegben termelődnek, viszont a szöveti károsodások maguk is ROS termeléshez vezethetnek, a fagociták inaktiválódása, vagy a sérült sejtekből kiszabaduló fémionok miatt. Ez tovább erősíti az ártalmat.
Minden sejttípusra jellemzőek azok a felépítő folyamatok, amelyekben a fajra, illetve az egyedekre jellemző szerkezetű makromolekulák, a nukleinsavak és a fehérjék képződnek. Ezek a vegyületek irányítják ugyanis – közvetve vagy közvetlenül – a sejtek anyagcsere-folyamatait. A DNS az élő szervezetek információtároló vegyülete. Bázissorrendje egyrészt meghatározza a biokémiai átalakulásokat irányító fehérjék aminosav-sorrendjét. Másrészt szerkezete lehetővé teszi megkettőződését, és ezzel azt, hogy a sejtműködésre vonatkozó információk a sejtosztódás során átkerüljenek az utódsejtekbe. Az RNS-molekulák a sejten belüli információátadásban közvetítő szerepet töltenek be a DNS és a fehérjék között.
Fontos, hogy tudd, hogy bármilyen genetikai kódot is hordozol, azt tudod kezelni, ha az antioxidánsokat gondosan és ésszerűen használod, az anyagcsere és hormon- típusodnak megfelelően étkezel.
Tehát az antioxidáns hatású vegyületeket tartalmazó funkcionális élelmiszerek, növények megfelelő gyakoriságú és mennyiségű étrendi beiktatásával lehetséges a ROS keletkezésének mérséklése és hátrányos következményeinek kivédése.
Nem kétséges, hogy további széleskörű alap- és alkalmazott kutatások szükségesek az optimális ajánlások rögzítéséhez.
A végső cél azonban világos: az ember egészségének megőrzése a táplálkozás segítségével.
Homocisztein – csendes veszély. Mi mindenért felelős?
Szív- és érrendszeri betegségek. Magas a vérnyomása. Depresszió. Korai demencia. Skrizofénia, Alzheimer-kór, Parkinson-kór, Ekcéma,
Miért éppen a homocisztein?
Mivel a homocisztein szintje a vérben néha aránytalanul megnövekedik és hasonlóan mint a koleszterin, lerakódik az erekben. A szervezetben lecsökken a vér áramlási sebessége és mivel szervezetünkben az elégséges vérkeringésnek tisztító funkciója van, így a kevésvérűség a szervezetben a toxinok lerakódását okozza. Szervezetünk korábban kezd öregedni és az egyes rendszerek nem tudják megfelelően betölteni funkcióikat.
Impulzus a kutatáshoz – ateroszklerózisos változások a gyermekek ereiben
Az ateroszklerózisos érelmeszesedés olyan folyamat, amely során az egészségesen rugalmas verőerek (artériák) sima érbelhártyája alatt először kásaszerű anyag (ateróma) jelenik meg, amely - kalcium-lerakódás következtében - megkeményedik, ún. meszes plakkokat hozva létre. Ezért veszélyes a sérült sejten belüli lebontó folyamatoknál, ha + kalciumot fogyasztunk, vagy nagyobb mennyiségben tejet, tejterméket. - Ezek a plakkok csökkentik a verőerek rugalmasságát, és akadályozzák a tápanyagok és az oxigén szervekhez való eljuttatását.
prof. Dr. Kilmer McCully, a Massachusetts General Hospital patológusa és a Harvard Egyetem professzora által kiadott tanulmány indította el a homocisztein hatásainak kiterjedt kutatását, aki több gyermeknél korai ideg és szív és érrendszeri zavarokat súlyos ateroszklerozisos változásokat mutatott ki az ereikben. Az ateroszklerózis olyan előrehaladott állapotban volt náluk, mint az ebben a betegségben szenvedő időseknél. Dr. McCullyt lefoglalta az a tény, hogy az ateroszklerózisos plakk nem tartalmazott lipideket, viszont a homocisztein értéke magas volt. A gyermekeknél kimutatható volt a genetikai rendellenesség. Miszerint már az anyukánál is fent állt, hogy nem tudta a szervezete jól átalakítani a folsavat foláttá.
Ez az észrevétel ösztönözte Dr. McCullyt az ateroszklerózis és a magas homocisztein szint közötti összefüggések kutatására. Ő volt az első orvos, aki felhívta a figyelmet arra, hogy szoros kapcsolat áll fenn a vérben megnövekedett homocisztein koncentrációja (hiperhomociszteinémia) és a szívinfarktus között. Hipotézise a szakemberek között eszmecserét váltott ki és a megemelkedett homocisztein szint kutatását ösztönözte. A kutatók számos klinikai és epidemiológiai vizsgálatok során figyelték az összefüggéseket a megemelkedett homocisztein értékek által károsított erek belső falai és az ezáltal okozott kardiovaszkuláris betegségek között.
Rejtett veszély más betegségek kialakulásának szempontjából
A szakértők egyben nagy figyelmet fordítottak a megemelkedett homocisztein szint lehetséges reszesedésének a fizikai és mentális öregedés felgyorsulásán, a meggyengült immunrendszeren és a csökkentett vérképzésen. Megfigyelték potenciális hatását más civilizációs betegségek kialakulására - elhízás, gyomorfekély, gyulladásos bélbetegségek, ekcéma, migrén, csontritkulás, sclerosis multiplex, kognitív rendellenességek, depresszió, Parkinson-kór és az Alzheimer-kór.
Figyelték továbbá a megemelkedett homocisztein szint hatását az idegrendszer embrionális fejlődésére. És figyelemre méltó eredmények értek el. Az egészségügyi problémákkal küzdő megfigyelt pacienseknél a megemelkedett homocisztein szint a vérben mint egy hibás összekötő kapocs képződik az emberi intracelluláris mechanizmusnak egy fontos biokémiai ciklusában, melynek feladata, hogy a sejtekben lejátszódó kémiai folyamatoknak elengedhetetlen részeket jutasson el, amelyek szükségesek az élet fenntartásához. A ciklus megfelelő funkciója mellett a homocisztein élettartama nagyon rövid.
Viszont, ha rendellenesség lép fel, akkor a sejtekben felgyülemlik és átjut a vérbe ahol a már említett károkat okoznak. Hirtelen felelős lesz az oxigén ellátásért, az erek belső falának károsodásáért, a szabályozott energiaképződésért, némely kulcsfontosságú metabolitok szintéziséért és újrahasznosításáért és a sejtek osztódásáért.
Roncsoló hatást gyakorol a kötőszálakra, amelyek erősítik a bőrt - lebontja a kollagén képződését és elkezdődik a ráncok gyors kialakulása. Megemelkedett szintje a terhesség alatt felelős az idegcső rendellenességek kialakulásáért a csecsemőknél az embrionális fejlődés során. Azt is kimutatták, hogy több autista gyermeknél a homocisztein metabolikus átváltozásának folyamata zavart. Azoknál az embereknél, akiknek magasabb a homocisztein szintjük a vérben, csökkent gondolkodást alapítottak meg, függetlenül az életkoruktól. Ez a körülmény minden vizsgált esetben a krónikus intoxikációnak tulajdonítható, amely súlyos következményekkel jár ...
Miért felelős az alattomos homocisztein?
Bár a homociszteint majdnem egy évszázaddal ezelőtt a Nobel-díjas Vincent Du Vigneuad, mérgező aminosavként definiálta, mégis csak napjainkban több vizsgálat kiértékelését követően állapították meg a kutatók, hogy miben rejlik toxicitása és biokémiai agresszivitása. A szervezetben való metabolikus rendellenességében!
A homocisztein, amely a vérben természetesen áramlik, az egészséges szervezetben az enzimatikus reakciók során gyorsan metabolizálódik aminosavakká metioniné vagy ciszteiné, hogy megakadályozza annak felhalmozódását a véráramban.
A metioninra való átalakuláshoz B12 és B9 vitaminokra (folsavra) van szükség. Ha ezek a vitaminok, amelyek fontosak a enzimatikus reakciók megfelelő lefolyásához, hiányoznak a szervezetben, akkor testünk nem képes átalakítani a toxikus homociszteint nem toxikus metioninra. A homocisztein ciszteinre való átalakulása csak B6-vitaminnal segístégével lehetséges. Nélküle az enzimatikus reakció, amely a toxikus homocisztein a nem toxikus ciszteinre való átalakulásához szükséges, nem megy végbe és így a vérben megnövekszik a toxikus homocisztein szintje. Ezért a homocisztein három B-vitamin, a B12, a folsav és a B6 ellenőrzése alatt áll. Ez a folyamat a kulcsa a normál bőrképzésnek is. Tehát ha ez az enzimatikus folyamat sérül, akkor jelennek meg a különböző bőrproblémák is mint pl az ekcéma.
A legtöbb fiatalnál és közép generációnál a szintje 10 – 12 μmol / l – nél mozog, viszont a növekvő életkorral gyakran megnövekedik. A legutóbbi vizsgálatok alapján a szívrohamok 10-12% – át és a stroke 30-40% -át okozza. De a mai gyerekeknek a helytelen táplálkozás miatt mely a just food már egyre fiatalabb korban emelkedettek az értékek.
Hol keressük a homocisztein anyagcsere zavarainak okait?
Számos okból keletkezhet, amelynek a mai napig senki sem tulajdonított nagyobb jelentőséget. Legmarkánsabb a külső tényezők hatása - a civilizációs változások étrendünk szerkezetében. Annyira megváltozott, hogy megállította a sejtek fontos tápanyagokkal való ellátását. Az étrendünkben való változások az elmúlt évtizedekben felgyorsultak, főleg az antibiotikumon nevelt állati fehérjék arányának jelentős megnövekedésével, amelyből maga a homocisztein keletkezik.
Jelentősen lecsökkent a magas minőségű, növényi eredetű táplálékok bevitele szervezetünkbe, amely a vitaminok mennyiségének nyolcvan százalékát jelenti, beleértve a B12-vitaminokat, a folsavat és a B6-ot, amelyek szükségesek a felesleges homocisztein lebontásához!
Ezenkívül ezek a vitaminok könnyen elpusztulhatnak a hő- és egyéb feldolgozás következtében. A táplálékunkban maradt vitaminok töredékei nem képesek biztosítani az annyagcsere megfelelő működését. Ezenkívül étrendünk sok tartósított állati fehérjét tartalmazó húsból, baromfiból és tejtermékekből áll. Így vérünkben halmozódik a homocisztein, ami a szövetek károsodását okozza. Viszont nem hanyagolhatóak el a belső tényezők sem: a homocisztein átváltozásainak biokémiai ciklusának szabályozása genetikailag kódolt és nem képes alkalmazkodni a mai igényekhez, amelyet megpróbálunk gyakorolni rá. Ennek következtében genetikai eltérések keletkeznek – klinikai vizsgálatok eredményeinek kiértékelése alapján kimutatták, hogy a paciensek 30% -a, akiknél megnövekedett homocisztein szintet észleltek, azok a homocisztein metabolizmusáért felelős módosított gének hordozói.
Mindkét tényező eredményeként a homocisztein metabolizmusában rendellenesség lép fel, ami a korral fokozódik és a szervezet krónikus, többnyire elmélyülő intoxikációjával jelentkezik. Külsőleg olyan betegségekkel jár, amelyek okait máig nem értettük.
Hatékony megelőzés – vitaminterápia természetes antihomocisztein komplexxel
Az emberi szervezet egy különösen komplex rendszer, amely különleges képességgel rendelkezik, számos rendkívüli teherrel képes megbirkózni. Ami a megfelelő anyagcserén alapszik, mely minden embernek egyéni citrátkőr folyamatai határoznak meg előző cikkemben erről olvashattok
A kor előrehaladtával és a mai helytelen nem tudatos táplálkozással, azonban ellenállása jelentősen csökken, bizonyos enzimek vagy biovegyületek termelődésével együtt (pl. Q10 koenzim). Ezek közvetlen hatása nyilvánvaló, amely megmutatkozik a fizikai és a mentális egészségünkön – kialakul egyre hamarabb az időskori demencia, valamint egyéb mentális zavarok, mint Skrizofénia, Alzheimer-kór vagy a Parkinson-kór stb. Az orvosok rámutatnak arra a tényre, hogy ha képesek lennénk fenntartani a szervezetünkben az alacsony homocisztein szintet és teljes teljesítményre ösztönzi a biokémiai folyamatokat, helyes táplálkozással, akkor mattot adhatnák a zaklató civilizációs betegségeknek, ill. részben elkerülhetnénk őket. Az orvosok rámutatnak a megelőzés fontosságára és a B-vitaminok mennyiségének megfelelő bevitélére a szervezetbe étrend-kiegészítők által pl. BIOMEDICS, GAL, WTN, ZINZINO termékei melyek megfelelő formában – B6, B12 és folsav és más táplálék kiegészítők egyedi szinergikus hatásásval.
A homocisztein célzott csökkentése a vérben stimulálja az immunrendszert és így segít a szív- valamint más betegségek elkerülésében.
Például, pozitív hatással van a ischaemiás szívbetegség, szívinfarktus, magas vérnyomás kialakulásának csökkentésére, és pozitívan befolyásolja szervezetünk ellenállását a rákos betegségek kialakulása ellen. A terhesség alatt segít megelőzni a korai vetélést és a gyermek idegrendszeri zavarainak kialakulását. Hozzájárul az autisztikus rendellenességek javításához, különösen azoknál a beteg gyermekeknél, akiknél korai öregedést diagnosztizálták a megemelkedett homocisztein szint miatt. A neurodegeneráció és a demencia megelőzése esetén is hatásos, pozitívan befolyásolja a kognitív rendellenességeket. Segítséget nyújt a szervezet létfontosságú funkcióinak működésében – lassítja az öregedési folyamatot, és növeli az általános vitalitást és az életminőséget idősebb korban.
Ahhoz, hogy a homocisztein szint egészséges tartományban legyen és a szervezet megfelelően lebontsa pl. B12-, B6-vitamint, folátot, trimetil glicint, L-szerint és magnéziumot is felhasznál. Ha valamely komponensből hiányt szenved a szervezet, kiszámíthatatlanná válik a homocisztein lebontása és melléktermék képződés jelenik meg, amely jelentősen megterhelheti a szervezet méregtelítő rendszerét (a májat). Ezért én testvéremnél és magamon is a WTN FOLÁT krémet alkalmazom, tartalmazza az említett a komponenseket, hogy a megfelelő homocisztein szintet maximálisan támogassuk.
Hogyan tudjuk a folsav veszélyeit és a homocisztein szintet csökkenteni?
Kishúgomnál és magamnál is a módszer, hogy folát krémet használunk megadjuk a szervezetnek azokat a tápanyagokat, amely feltétele a homocisztein lebontásának. Rendeztük megfelelő étrend beállítással a szervezet anyagcsere folyamatait. Csökkentjük a stressz hatásokat, meditációval, sporttal, kognitív terápiákkal.
Tehát a homocisztein szint szabályozása mindenkit érint. Főképp, akik gyógyszeres kezelés alatt állnak, mert egyes készítmények szintén hatással vannak a homocisztein szintre, így emelhetik a vérben a mennyiségét.
Milyen esetekben esszenciális és lényeges még a használata a „magzatvédő vitaminnak?
- infarktuson átesetteknél vagy
- mentális problémák,
- tüdőproblémák,
- gyenge immunrendszer esetén, illetve
- hormonális és meddőségi problémáknál pl. sorozatos vetélések
- nem megfelelően működő méregtelenítés esetén vagy
- magas vérnyomásban szenvedő kismamáknál (mondhatni kötelező)
Forrás: Amy Myers MD; 2017, iD UK oldal.
2019.08.17.